Vallomások

Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok (Fordította: Szepes Erika, Vas István) Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979

„Csodálatra méltóak a te műveid, Uram, nemcsak azon dolgok esetében, amelyekben a hit alapján kell hinnünk, minthogy meghaladják az emberi fölfogóképességet, hanem az olyan jelenségek esetében is, melyek *értelmünk hatáskörébe tartoznak. Nagy rejtelmek ezek, melyeknek megszemléléséhez kegyeskedtél fölemelni elmémet, de a te kegyelmed adománya az is, hogy megszemlélésük közben nem foglyul esik, hanem megbizonyosodik értelmem.”

Vallomások 113.


„Világra jöttél tehát, ó Istennek fia, mint főpap, mint ember és mint áldozat, hogy megváltsd és megújítsd az emberi természetet. … Messzi tájra ereszkedtél le, hogy országot keress magadnak, jegyest válassz, népet alapíts. Miért rejtőzöl homályba harminc évig? … Újjászületésünk első kapuja az alázatosság, melynek révén felismerjük nyomorúságunkat, és elutasítjuk ősatyánkat ezzel az erénnyel szemben elkövetett bűnét. Az ezen a kapun belépőkre bűnbánat vár, de ennek kihirdetéséhez szükség volt előfutárodra, Jánosra, és ezt az utat kellett előre elkészítenie a kiáltó szónak, ám hol? A pusztában, ahová el kellett menni a bűnbánatért és a kereszténység méltóképpen való fölvételéért. És ezért el kell hagyni a világ minden hiúságát és díszét, az élet gőgjét, s meg kellett tisztítani tőlük az embert. Ide jöttél te is, Jézusom, nem azért, hogy a keresztségben megtisztulj, hanem hogy János küldetését saját példáddal erősítsd meg, és hogy megkapd a magad küldetését atyádtól.”

Vallomások 119-120


„Tiéd volt minden, amim volt. Te vetted vissza, mert birtoklásuk talán ártott volna üdvösségemnek.”

Vallomások 25.


„…az ember életét természetesnek tetsző eszközökkel irányítja a te gondviselésed, melyet gyakran említ meg eleven hit nélkül, de kegyelmed nélkül nem ismeri meg, és nem is bízik benne.”

Vallomások 29.


„A felnőttek gyermekekké válnak, midőn felismerik nyomorúságukat és gyarlóságukat, és mivel felismerik, nem bíznak többé saját erejükben, és így önbizalmukat elvesztvén hozzád fordulnak, és benned bíznak, mint a gyermek tanítójukban, és vezetőként követnek az egyszerűségben. Ez volt az az út, örök bölcsesség, melyen végigvezettél engem.

Vallomások 30.


A szeretet misztériuma

„Add, hogy szenvedésed titkáról üdvözítő keserűségben elmélkedjem. Csak mert te világosítottál meg, és te vezéreltél, merészeltem felemelni lelkemet a szeretet misztériumának kifürkészésére, amely téged testet ölteni késztetett. Ebben a kegyedben bízva merészelem most is fürkészni a te szenvedésedben az emberi természet megújulásának titkát. Mindezek meghaladják az emberi értelmet, és ezért mindezt nem annyira csodálni vágyom, mint inkább imádni szeretném.

Vallomások 106.


Ima

„Hiszem Uram, hogy nem hiányzik belőled a csodatevés képessége, és erős hittel vagyok meggyőződve róla: meg is fogod tenni e csodákat, amikor szükség lesz rájuk ahhoz, hogy kinyilvánítsd dicsőséged ama nemzetek előtt, melyek közösségébe szólítanak. Világosítsd meg elmém, hogy fölismerjem, mit kell tennem! Ha kegyeskedsz engem, a méltatlan bűnöst kiválasztani az ő színük előtt a te neved hordozására, vidd végbe művedet, hogy az én gyöngeségemben tessék ki a te karod ereje, melyet segítségül hívok annak a népnek a fölszabadítására, melynek egykor élére állítottál. Tekints le gyötrelmeimre, a szegények és az özvegyek nyögéseire. Hallgasd meg e kiáltásokat, világítsd be e nép vakságát, és tedd, hogy úgy vezessem a népet a te aklodba a Földön, hogy majd híveidhez és kiválasztottaidhoz csatlakozva lépjünk be a Te országodba, Uram, hogy Veled uralkodjunk mindörökkön örökké. Ámen”

Vallomások 124-125.